Újabb fejlemények kerültek nyilvánosságra a Lakatos Márk-botrányban
Az egyik gyanúsítottat decemberben őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a letartóztatását. De az ügy itt még nem ért véget.
A Magyar Nemzet értestülései szerint gyanúsítottként hallgatták ki Keller László korábbi szocialista közpénzügyi államtitkárt. Bár az ügyészség nem nevezte meg Kellert, az elmondottakból egyértelműen kitűnik, hogy róla van szó.
Gyanúsítottként hallgatta ki Keller Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a Magyar Nemzet. Bár a lap megkeresésére a nyomozó ügyészség szóvivője nem nevezte meg a gyanúsítottat, az elmondott információkból egyértelműen kikövetkeztethető, hogy a volt szocialista közpénzügyi államtitkárról van szó.
Fazekas Géza, a nyomozó ügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta: november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki egy korábbi közpénzügyi államtitkárt, aki 2004-ben kihasználva pozícióját vizsgálatot indított egy Somogy megyei vadászat ügyében. Akkor az ügyészség kénytelen volt felfüggeszteni a nyomozást, mivel az Országgyűlés nem szavazta meg a politikus mentelmi jogának felfüggesztését. A lap információi szerint a főügyészség megállapította, hogy Keller László hivatali helyzetével visszaélve, a jogszerűség látszatát keltve, jogosulatlan adatgyűjtést folytatott, s az így megszerzett információkat politikai célokra használta fel.